Bolhapiacon

2007. 12. 16. 

Távolságtartás

Vasárnap van. Korán ébredtem, és a régi jól berögzült szokások nem kopnak meg, beindult bennem a bolhapiacozás. Olvasgattam neten, hogy merre vannak a piacok errefelé, de bolha vagy régiségpiac csak egy akadt, és az is ai Isten háta mögött. De ha már korán keltem, hát nosza! Lementem a térképről. Ezt most szó szerint mondom, mert a térképemen az utolsó metrómegálló, Bougainville már nem is volt rajta, és onnan még buszozni kellett. Akkor már éreztem, hogy ennek nagyon jónak kell lennie, ha ennyit megyek érte. 

Mustra

Még gondolkodtam egyébként, hogy vigyek-e fotómasinát, mert hátha nem lesz túl biztonságos a környék. Végülis elhoztam, nem vették el, és még a képek is tetszettek amik születtek. Sőt, ha előre le akarom lőni a poént, tulajdonképpen ha nem hoztam volna magammal, akkor értelme sem lett volna az egésznek, mert semmi, de semmi olyat nem láttam, amit egy kicsit is meg akartam volna venni. 

A félbevágott fejű fekete lány

Marseille megint bebizonyította, hogy más, mint amit én Franciaországként ismerek. Számtalan bolhapiacon jártam már, és az bizony a legtöbbször a gyűjtők, gyüjtögetők fellegvára. Külön bélyeg, numizmatika, telefonkártya, kinder-figura standok szoktak lenni, esetleg könyvek, régi folyóiratok, amik érdekelnek. Na ezen a franciák által bolhának titulált mammuton semmi ilyesmi nem volt. Viszont volt temérdek ruha (használt), étel (arab), szemét (mindenféle). 

Zöldséges stand

Inkább tűnt egy hatalmas koldustelepnek, ahol mindenki el akarja adni az utolsó használt papírzsebkendőjét is, hogy egy kis pénzhez jusson. A földre leterített portékák szánalmasak voltak. Teljesen kiábrándultam az egészből, ráadásul akkora volt, hogy szinte bejárhatatlan. Egy hangárt találtam, ahol olyan jóértelemben vett régiségek voltak, de az is inkább bútorokkal foglalkozott. 

Vénusz temetése

Szóval maradt a fotózás. Amit sajnos itt sem lehetett nyiltan művelni, mint az arab-negyedben, mert nem nézték jó szemmel az idegent Canonnal a kézben.

Visszanézve

Azért láttam hihetetlen dolgokat. A mi kis hazánkban szigorú büntetések várnak azokra, akik nem tartják be a hatóságok által kreált, sokszor öncélú és mindig az EU szabványokra hivatkozó rendeleteket. Na én ezeknek az ellenőröknek szeretném kötelezővé tenni az évi rendes francia tanulmányutat. Valószínű, az elsőt sem élnék már túl infarktus nélkül... Az olyan kis apróságok, minthogy egy étteremben nincs szétválasztva a dohányzó-nem dohányzó rész, vagy hogy nincs mosdó azok teljesen eltörpülnek az olyan mellett, hogy rögtön a húsbolt tárva-nyitva levő bejárata mellett élő birkák vannak egy karámban összezsúfolva, és a higiénia legkisebb nyomát sem lehet látni. 

Friss hús

Takarítás

TV-shop élőben 

Szóval ha nekem valaki legközelebb azzal jön, hogy "bezzeg az EU-ban", akkor annak lekiabálom a fejét! Akadálymentesítés??? Az mi? Mert természetesen mindenkinek jár a szabad közlekedés joga, de itt megnézem azt, aki pl metróra szeretne szállni tolókocsival. Esélytelen. Se mozgólépcső, se lift, de még lépcsőjáró sincs az állomások többségében. Ez persze nem szép dolog, dehát ne bántsuk őket, szegény ország, és még csak most léptek be az unióba... 

Külvárosi erotika

Dől a lé!

Lacikonyha helyett

A próféta szakállára

Árú nélkül

Minden fillér számít 

Black Angel

Napoleon nyomain

2007. 12. 14. 

 

A világítótorony

Kevés időm maradt a városnézésre a délelőtti ajándék-vásárlás után, de az idő olyan gyönyörő volt, hogy bűn lett volna kihagyni ezt a napsütést. Így hát célirányosan vágtam neki az útnak, irány a föld alá! 

Metro, Vieux Port

Elment...

...és jött a következő

Metróval mentem a Vieux Port-ig, - a kikötő csücskében van az egyik megálló - és onnan a déli oldal felé vettem az irányt. Amikor If-re mentünk a hajóval, már akkor kinéztem magamnak ezt a helyet. A vízről nézve egy monumentális kastélyt és egy beszédes mozdulatú szobrot láttunk az öböl csúcsán levő kis hegyen, és ez felkeltette a felfedezési vágyat bennem. A metró megállótól egy jó 20 perces séta, mire az ember elér az öböl végébe, és ahol én azt hittem, hogy már vége a városnak, ott egy forgalmas negyed kezdődik. Arra sajnos nem volt időm, hogy ezt a városrészt megnézzem, mint ahogy a parton végigbuszozni sem, (pedig azt is elhatároztam), de a lényeg a Palais du Pharo, amiért idejöttem, az most előttem magasodik. Illetve nem is. Erről az oldaláról egy szép kis francia kastélynak tűnik, számomra az a nagysága ami a tenger felől volt látható elillant. 

Palais du Pharo

Talán a nagy tér, ami erről az oldalról fogadja az idelátogatót, az az oka. A kastélynak érdekes története van, nem szeretnék részletekbe belemenni, sosem volt erősségem a történelem. A lényeg, hogy Marseille Napoleon tiszteletére emeltette, de mire elkészült okafogyottá vált az egész, a császárságnak vége szakadt. Tehát Napoleon sohasem tette be a lábát ebbe a házba, mégis az ő szelleme hatja át a helyet. A berendezés nélküli épület egy ideig üresen tátongott, majd egészségügyi iskola, manapság pedig egyfajta "második városháza" lett belőle. 

Tengerésztisztek

Délutáni pihenő a parkban

A lényeg egyrészt a külső, másrészt a kilátás, tehát eszembe sem jutott ezt a kevés időmet egy szétdíszített palotabelsővel elütni. Az a bizonyos szobor sem olyan lenyűgöző, mint lentről, de a látvány az öbölre és a szembe csúcson levő világítótoronyra (innen a palota neve egyébként) hihetetlen. Innen nézve egész szép város ez a Marseille...:) 

Mozdulat a város felett

Miután meglőttem a kötelező képeket, visszafelé indultam, mert a bal partnak van még egy látnivalója: a Fort St. Nicolas, a Miklós-erőd. Ez a hatalmas kőtömeg is a harcos múltra emlékeztet. A város kikötőjét az öböl két partján álló erődökkel védték. A kikötő felé eső rész városi parkként funkcionál, de a belső részek katonai területek manapság is, tehát oda nem lehet bemenni egy magamfajtának.

A bástya, a világítótorony és a magányos olajfa 

Maradt a triviálisabb része, az új nézőpont kihasználása. Ezekből találtam is, új látvány fogadott a városra innen nézve, de én mindig magamat keresem, amit "csak én látok". Egy városkép lerágott csont, merüljünk el inkább a részletekben. Szép éles fények voltak, kora délutáni napsütés, tehát fényképezőgép fekete-fehér állásba, kontraszt feltol, és mehet a képvadászat. 

Az erődben

Sajnos az idő nem nekem dolgozott most, mert kegyetlenül rohant, és nekem vissza kellett érnem a szállodába nem sokára. Így a sétálgatásos-kivárásos fotózásra nem maradt ma időm. Sebaj, azért a mai kötelező sirályportréimat ismét megcsináltam, és mivel pont lemaradtam a metróról, ezért ott is volt pár percem még alkotni. 

Aztán irány a mai koncert, a 9.! 

A mai kötelező

Pihenő

Félkörben a város

Robogó a járdán

Buszra II.

Kikötői vágyak

Arctanulmány I.

Arctanulmány II.

A háttér

2007. 12. 13. 

A csapat

Már sokat emlegettem a segítőinket. Nélkülük nem lett volna ilyen ez a turné. Munkának indult, és barátokként váltunk el a 3 hét végén tőlük. Hihetetlen profi munkát végeztek, mind a koncertek megszervezésben, mind a helyszínek alkalmassá tételében. Nálunk otthon elképzelhetetlen az, hogy egy templomi koncerten karácsonykor normális klíma fogadja az előadókat, nézőket. Persze az sem mindegy, hogy itt Marseille-ben nincs nagyon hideg telente, mégis a templomok nagy részében olyan fűtőberendezések vannak, amik otthon is sokat segítenének, hogy ne fagyjunk szét éneklés közben. A legnagyobb meglepetés akkor ért minket, amikor olyan helyszínre érkeztünk, ahol nem volt saját fűtése a templomnak, vagy nem elegendő. Szervezőink erről is gondoskodtak, és méteres átmérőjű csöveken áradt a meleg levegő a templomba, konténernyi külső fűtőberendezésekből. A katedrálisban például, ahova 1100 embert vártak előreláthatólag, már 1 nappal előtte elkezdték felfűteni a hatalmas teret. Minden helyszínen világítással, éneklésre alkalmas dobogókkal, ha kellett erősítéssel vártak már minket, tökéletes profizmusról téve tanúbizonyságot. Azok, akiknek ezt köszönhettük, tulajdonképpen 4 ember volt, 1 lány és 3 fiú: Isabelle, Romain, Joel, és Philippe. 

Isabelle 

Romain

Joel

Philippe

Ők voltak velünk minden koncerten, ők vártak terülj-terülj-asztalkámmal minden koncert helyszínén a vállfákkal, tükörrel, paravánnal ellátott öltözökben, és az ő munkájukat dícsérte a gyönyörű színpadkép is. Persze rajtuk kívűl is voltak még sokan a háttérben, hiszen a beengedésnél segédkezők, és a szervezők is ott voltak még a csapatban, és akikről még nem tettem említést, a magyar kísérőink: Kriszta, Edit és Dávid. 

Kriszta

Edit

Dávid

Ők kint élő honfitársaink, akiknek a tolmácsolás és minden apró-cseprő gondunk megoldása volt a feladatuk. A katedrális volt a turné fő állomása, ide voltak meghívva a városi és politikai vezetők, és illusztris személyiségek. Ezen a koncerten több mint 30 emberből állt a team, akik dolgoztak értünk! 

Együtt a büféasztalon is

Nekünk már csak az állandó magas színvonalú koncertek prezentálása maradt feladatként, amit sikerrel oldottunk meg. Ilyen háttér mellett nem volt nehéz meghitt, bensőséges hangulatot teremtenünk. KÖSZÖNJÜK! MERCI! 

Emma

Jacques

Cecile

Sabrina

Magyar nyelvlecke, 1. fejezet

Az arab negyed

2007. 12. 12.   

Belső csend

Egészen érdekes élményben volt ma részünk. Elhagytuk a kontinenst, és Afrikába utaztunk. Nem kellett hozzá más, mint egy szimpla metrójegy. Franciaország is többek között arról híres, hogy nagyon sok az "idegen" benne. Persze ők már rég francia állampolgárok, de a régi gyarmatokról bevándorolt színesbőrüek, arabok, ázsiaik nagyon nagy részét alkotják a társadalmuknak. Fokozottan igaz ez egy ilyen városra, mint Marseille, ami az Afrikából érkező hajók kikötője. 

Lufi

A diadalív után kezdődő városrész olyan, mintha Afrika egyik nagyvárosának medinájába (belvárosába) kerültünk volna. Piaci forgatag fogadott minket, francia szó csak elvétve, és a portékák is az arab bazárokat idézte. 

Vásári forgatagban

Vevőre vadászva

Beszélgetés a portékák felett

Egészen friss élményeim vannak a tunéziai bazárokról, hiszen Kedvesemmel múlt hónapban fedeztük fel ezt a számunkra idegen, de nagyon érdekes kultúrát. Ami itt szembetűnően más, hogy nem lehet alkudni. Az árak eléggé lenn vannak a francia szinthez képest, de a tunéziainak a többszöröse még így is. Az eladó felháborodva közölte velünk, miután megpróbáltunk 45 euróról 40-re lealkudni valamit, hogy ne vicceljünk már vele, ez itt Franciaország! 

Sikátor

Ami a fotózást illeti, semmi sem különbözik Tunéziától, itt sem szeretik, ha fényképezik őket, sőt talán itt még jobban tartanak ettől. Hiába, az európai önérzet megfertőzte őket. Meg aztán a bazárba lépve elkapott az a kicsit gyomorszorító érzés, hogy idegen vagyok. Itt nem rejtőzhettem el, mint pár metrómegállóval odébb, itt keményen kilógtunk a tömegből. Szóval errefelé tényleg vigyázni kellett az értékeinkre, és hát egy drága flancos kamera a nyakban hatalmas kihívás a bátorsági teszten. Ráadásul a kezem az exponálógombon, ugye... :) 

Szembefényes utcakép

Szerencsére minden baj nélkül hagytuk el a negyedet, de azért hatalmas feszültségtől szabadultunk meg, mikor ismét a diadalív árnyékában voltunk. Visszatértünk Európába! 

A diadalív árnyékában

Gyalog mentünk haza, hiszen csak két-három kilométer körül van a szálloda ide. El sem téveszthetjük az utat, mert olyan egyenes mint a nyíl! A diadalívtől a Castellane-on át a Masargues körforgalmáig vezet ez a sugárút, ami több mint 6 km hosszú. Ezek a franciák nagyon tudnak sugárutakat meg diadalíveket építeni, csak a közlekedéshez nem értenek, az rettenetes! 

A diadalívtől a Castellane-ig

Nem is merném kiszámolni, mennyit álltunk dugóban, független attól épp milyen napszak volt. Éjjel 2-kor ugyanakkora torlódást képes okozni egy lámpa, ami rosszul van beállítva, és átgondolatlanul, mint a csúcsforgalomban. Zöld hullámról még csak nem is hallottak, és az hogy 5-6 sávból lesz 1, mert a bekanyarodó utakról is csak egy sávban folytatódik az egyik főút például, az senkit nem zavar itt, úgy látszik. Azt hiszem nem véletlenül itt játszódik a TAXI című nagysikerű mozi. Bár így jobban átgondolva, már értem miért tekintik szuperhősnek a franciák azt a sofőrt, aki 10 perc alatt kiér a reptérre, mert szinte utópia 40-nél gyorsabban hajtani ebben a káoszban. És ha sikerül, odaérni valahova, akkor még mindig kell keresni egy parkolóhelyet, ami szintén csodaszámba megy. Egyet leszögezhetünk: nem szeretnék itt járni kocsival nap mint nap munkába, időre! Egy idegroncs lennék! 

Ráérünk!

Apa nyakában

Homlokráncolt portré

Pillantás a hídról

Sarki portré

Gondolatok halszálkában

A vereség másnapján

A villamos magányosa